Humánia Blog

ETOSZ

Ismertető

Tisztelt Ismerőseim

Mint professzionális tapasztalati lúzerszakértő és a lelki önvédelem fekete öves nagymestere bízom abban, hogy megtiszteltek az ETOSZ honlapján található vitaindítónak és célmeghatározásnak is szánt gondolatok elolvasásával valamint építő és őszinte kritikáitokkal.

Látjátuk  feleim, szümtükhel mik vogymunk?

Valamit látunk, valami van, de nem az igazi.

A múlt század tudománya sikeresen szétszedte az embert jöhetne már valaki aki össze is tudja rakni.

Karinthy

Ne várjunk senkire, fogjunk hozzá!

Az alább megfogalmazott általam fontosnak vélt és példának szánt néhány kérdés csakúgy, mint a gondolatok jelentős része saját kútfőből származik miáltal érthetően rendelkezik intellektuális korlátokkal. Éppen ezért őszintén örülnék mások kérdéseinek, gondolatainak és kritikáinak.

1. Miért hatékonyabb kovásza az összetartozásnak a valamik vagy valakik iránti gyűlölet, mint a szeretet és szolidaritás pozitív összjátéka?

2. Mit lehet és érdemes tenni a gyűlöletbeszéd eszkalálódása ellen?

3. Törvényszerű e, hogy a hatalom deformálja a személyiséget?

4. Rendelkezik e minden ember hatalommal, vagy csak a „szerencsések és kiválasztottak”privilégiuma?

5. Mik lehetnek Egy társadalom fölnőttkorúságát bizonyító, és mik az infantilizmusát igazoló közös többszörösei?

Biztosra veszem, hogy lesznek olyanok, akik alábbi írásomat populista, demagóg vagy épp utópista jelzővel illetik. A populizmus, vagy népszerűségre törekvés ellen nem védekezem, mert az csak is akkor pejoratív, ha hazugságokon, hamis ígéreteken vagy képmutatáson alapul. Azzal a véleményemmel pedig, hogy a magyar társadalmat, mint a társadalmak többségét kiskorúnak, infantilisnek gondolom, kicsi az esélyem hazánkban a népszerűségre. A nép ugyanis bárhol a világon és nálunk főként, ha már más nem jut neki, szívesebben hall jól megfizetett szónokaink szájából inkább a saját népi bölcsességéről, hogy a népfenség fogalmáról már ne is beszéljünk. A más nációkra is jellemző és speciálisan magyar nemzeti hülyeségek taglalásával tehát nem lehet labdába rúgni a populizmus nagymesterei mellett. Mindezek mellett és ellenére szerintem törekedjünk rá és legyünk nyugodt lelkiismerettel népszerűek, a lényeg csupán az, hogy igazul ami minden populizmust igazol. Utópia vádja pedig sokkal inkább azokra érvényes, akik úgy vélik, hogy az emberi társadalmaknak jelenlegi szolidaritás/önzés aránya sokáig fenntartható lenne.

Bár manapság nagy divat, mégis lényeges kisebbségben vannak az olyan emberek akik valami lélektani defekt okán szeretnek a világvégéről, megakatasztrófákról szóló híreket hallani. Többségben vagyunk, akik egyáltalán nem szeretünk rossz híreket hallani, miáltal büntetjük is a rossz hírek vivőit a civilizációnk kezdetei óta napjainkig. Ennek ódiumát vállalva kijelenthető, hogy az emberiségnek    megsemmisüléséhez nem lesz szüksége valamely szuper vulkán kitörésére, vagy meteorit becsapódására, mert éppen intellektusa segítségével elvégzi ezt maga is.

Ellentmondásnak tűnhet, hogy ezért éppen az intelligencia tehető felelőssé, pedig nem az. Igaz ugyan, hogy éppen intelligens természetünk miatt tettünk szert nagyhatalomra a többi élőlénnyel és környezetünkkel szemben, azonban ezzel nem csupán élni, hanem visszaélni is lehet. Mi emberek intelligenciánk révén kiválasztott vagy kiválasztódott faj vagy vagyunk az általunk ismert élőlények között. Szellemi képességeink nagy részét azonban egyéni és társadalmi játszmákba, egymás elleni rivalizálásba csatározásokba és a bioszféra kivéreztetésébe invesztáljuk. A hatalomnak, így a szellemi hatalomnak is kell tartalmaznia morális fékeket és ellensúlyokat különben saját életterét számolja fel s így nem lesz min hatalmaskodnia. Bármily emelkedettnek látszanak is okosságaink, etika híján rafináltsággá vagy zseniálisnak tűnhető perverz őrületté silányulnak. Ennek felismerése szintén az intelligencia dolga. Az enyém, tied, övé tiszteletben tartása mellett priori rangra kell emelni a miénk fogalmát úgy anyagi, mint a szellemi javak tekintetében, ha hosszú távban kívánunk gondolkodni.

Ezek hiányában előbb az emberség, majd maga az ember vész el.  Előbb a morális majd a tényleges pusztulása nem kérdés, ha az élet méltóságának tiszteletéhez kapcsolódó értékek széthullása (anómia) tovább eszkalálódik.  Csupán a szomorú végjátéknak, az agóniának kiteljesedése, időpontja és mikéntje lehet kérdéses.

Legfőbb vágyam mint sokaknak, hogy a fenti két mondat melyet történetesen most én írok, csupán ostoba, pesszimista kuvikolás maradjon. Szívesebben gondolkodom én is az optimistább forgatókönyvekről. Az optimizmus ugyanis szép, jó és szükséges dolog a cselekvéshez, kreativitáshoz, ezen kívül jó lelki közérzetet, kellemes érzést ad és sugároz. Hasznossá azonban, és ez nagyon fontos, csakis akkor válhat, ha teszünk is azért, hogy erre az optimizmusra legyen okunk. E sorok írója a legvadabb optimisták közé tartozik A legvadabb optimizmus mellett is ügyelnünk kell, hogy az érzés ne altasson el bennünket, ne fedje el a hétköznapjainkat valamint civilizációnkat fenyegető reális veszélyeket értelmünk és tudatunk elől. Tán nem pontosan idézem, de Kosári Domonkos mondta : "A természettel még csak megvagyunk de az emberi természet,".....

Shit is the world, but there are flowers on the top. ( Ismeretlen szerző tollából)

Az előbbi angol mondat magyarra lefordítva nagyjából a következő.

Bélsár a világ, ám a felszinén nő a virág.

Ha elfogadjuk munkahipotézisként az előző nem túlságosan optimista állítást, akkor tovább rontja a helyzetet, hogy penészvirágok is léteznek valamint fészekrakókon kívül féceszlakó jómadarak is vannak nem kevesen.  Sokan ismerik azt a kínai közmondást, hogy az vagy, amit megeszel.  Nem kizárt, hogy említett szerző végiggondolta, hogy mivé is lesz az elfogyasztott táplálék.

Szerintem az állításnak lehet esetenként némi igazságtartalma,de semmiképp sem általánosíthatól. Sokkal igazabbnak vélem azt az állítást, hogy az vagy, amit megteszel.

Hitelesen ugyanis csak úgy definiálhatjuk önmagunk lényegéi értékét, hogy megvizsgáljuk mit tettünk, mit teszünk és mit szándékozunk tenni másokért és önmagunkért.

Az enni és tenni szavak közt mindössze egy betű a különbség. Éppen úgy mint a sokunknak kedves régi bölcselet a „kogitó ergó sum” magyarul (gondolkodom, tehát vagyok) és a debreceni diákok szellemes fordítása között, ahol a kogitó szóból  kihagyják a g betűt, ahogy a magyar gondolkodom szavunkból  is. Az evés és a salak evakuálása, ha csak nem reked meg a vágy szintjén, akkor mindenképpen tevőleges. A tevés vagy cselekvés is nagyon evőleges, ha valaki professzionálisan a zabálásra koncentrál, gondoljunk csak a legalább annyira ostoba, mint amennyire népszerű „Felfalom Amerikát c. filmsorozatra. Ha pedig valaki nem látta volna, akkor jusson eszébe a hasonló színvonalú mondás miszerint, „ az a tiéd amit megeszel” vagy másként magadévá teszel. Legtöbbször igazolódni látszik Bertold Brecht és a tapasztalat által is alátámasztott filozófia , hogy „Előbb  a has jön aztán a morál.”

Üres bendővel tán a dán királyfi híres mondata is úgy hangzott volna, hogy enni vagy nem enni ez itt a kérdés. Éhes hassal, mint azt tudjuk inkább az evésre, mint moralizálásra akad késztetésünk.  Sajnos megtömött pocakkal viszont legtöbbször érdektelenné lessz és lelkileg is resté válik az ember. Restellni kéne ezt, mert a sok éhes száj létezése leginkább épp a kollektív etikai érzék hiányából vagy tespedéséből fakad. Sokan gondolják és főként férfiak, hogy moralizálni az unatkozó úri kisasszonyok dolga, holott ez minden értelmes ember kötelessége. 

Lehet tehát evőlegesen tenni és tevőlegesen enni, az elvtelen hedonizmus oltárán, de olyat, hogy valaki kogitálva koitál vagy koitálva kogitál még nem látott a világ.  Természetesen mind a két egy időben nem működtethető cselekvés fontos és tiszteletre méltó. Az egyik a biológiai, a másik a szellemi fennmaradást szolgálja és jó esetben mindegyik örömérzéssel jár.

Remélhetőleg nem okoz össznépi impotenciát ha jókora túlzással azt is mondjuk, hogy bűnös minden ondolat, mit nem előz meg gondolat a kölykeink jövőjéről. A „gondolkodom, tehát vagyok” mint egyszerű és nagyszerű következtetés egyszerre hirdeti a gondolkodás szépségét és fontosságát. A gondolkodás is cselekvés méghozzá priori, de mint lélektani cselekvés csupán megágyazója a fontos tetteknek így minden nagyszerűsége ellenére önmagában csak szellemi önkielégítésnek számít. Nem várhatjuk el, hogy mindenben egyformán gondolkodjunk, hisz épp a sokféle problémamegoldó gondolkodás, a segítő kritikák és ötletek jelentik a kreativitás motorját és lelkét. A közös célok amik igazán fontosak, no és a szándék hogy a helyes ösvényekre közösen kutatva leljük.

Ady irja, hogy „adj magyarságot a magyarnak, de hozzáteszi, hogy adj emberséget az embernek.

Mi büszke magyar emberek előbb adjunk hát emberséget egymásnak és csak az után legyünk büszkék, mert így már lesz mire.

Addig ne dőljünk be, sőt utána se a hol szépen, hol giccsesen becsomagolt nemzeti felsőbbrendűségi katyvasznak, mert erre az ölbe csaló és önbecsapó érzésre épp oly könnyű rászokni mint a túlzott édességfogyasztásra, hogy a drogokról ne is beszéljünk. Tudatmódosító mindegyik, és egyféle belső lelki simogatás érzetét keltik, tehát pótcselekvések valódi kiérdemelt sikerélmény helyett.

Inkább adjunk emberséget a macsóságnak is ha már mindenképpen ragaszkodunk a magyar vagyok kemény legény szindrómához. Emberséges magatartással nem csupán egymásnak tartozunk ó mi nagyszerű magyarok, hanem másnak, a másságnak is. Nem a másság elvtelen elfogadásáról vagy majmolásáról beszélek, hanem a tiszteletről egymás, és a más iránt továbbá a lehetőségről, hogy ők mások,és mi mások, akár tanulhatunk is egymástól.

Nem csak az élettelen és élő természet, hanem az emberi és társadalmi természet is rengeteg fontos és megoldatlan feladvánnyal szolgál ezért ideje már ténylegesen összekapcsolni azt a rengeteg nagyszerű computert, amiket a koponyánkban hordunk.

Nem csupán embertársainknak vagyunk kötelesek emberséggel és tisztességgel adózni, hanem az állati létformáknak és a környezetünknek is. Aki nem képes az állati szenvedés láttán fájdalmat, szomorúságot és dühöt érezni az valamilyen értelemben fogyatékos és nem tartozik, a jó emberek táborába lehet okos és művelt ember is akár. Ezt főként és elsősorban az állatok védelmében kell kimondanunk és üvöltenünk, azonban ezzel nem csak lelkiismeretünket, hanem önmagunkat is védjük. Minden emberrel és csoporttal szembeni kegyetlenség, ugyanis az emberek de humanizálásával kezdődik. A folytatása az emberi aljasságoknak pedig abból az ócska téveszméből bitorol jogot, hogy az állatokkal tehetünk amit akarunk.  

Milyen szép és nagyszerű dolog lenne, ha a „Szeretlek Magyarország” erősödő attitűdje azt tűzné ki célul, hogy ne legyenek mellőzött, éhező gyerekek és idősek, hogy ne legyenek munkanélküli és hajléktalan emberek, hogy ne legyenek kicseszett kegyetlen sorsú szenvedő állatok, és hogy e problémákat ne a szociáldarwinizmus és a természetes szelekció oldja meg. A legelső azonban, és a legfontosabb is talán, hogy ne legyen irántuk társadalmi érzéketlenség és közöny. Nagyjából így nézne ki egy igazán és őszintén szerethető ország. és emberi minősége okán is nagy és szép Magyarország.

         ETIKAI OLIMPIA SZÖVETSÉG  

                                                       Ethosz és ETOSZ

A szociáldarwinizmus újra támad

Az emberek többségének tudatában ai populáció markáns szétválasztása erősekre és gyengékre mindig is jelen volt civilizációnk történetében. A legkezdetlegesebb társadalmaktól a gyakran emlegetett Taigetoszi szemléleten és a szellemi felvilágosodás korszakain át napjainkig igen sok ember világlátásának jellemző momentuma. Magától értetődő az is, hogy majd minden ember az erősek táborába vágyik és kíván tartozni. Ennek egyik oka az ösztönös és tudatos biztonságra való törekvés, a másik a félelem és az erő bűvölete maga, amely mintegy hipnotizálja a társadalmak infantilis tömegeit. Amíg a férfiak azonosulni, addig a hölgyek inkább közösülni kívánnak az erővel. Nem az a baj hogy vonzódunk az erőhöz, hisz erőre mindenkinek szüksége van.

A probléma sokkal inkább az, hogy az ethosz, a humánum és a szeretet erővektorai mögé csak kevesen álnak, mert gyengécskének vagy álságosnak érzik ezeknek társadalmi megnyilvánulásait miáltal valóban azok is maradnak. Sokak szemében úgy tűnhet, hogy tisztességet túl kevesen tartják fontosnak és vonzónak. Meggyőződésem, hogy az igazi ok a vélt vagy valódi alulreprezentáltság, ami miatt legtöbben félnek szembe kerülni a sokkal demonstratívabb zsigeri hitványságoknak agresszív képviselőivel. A gyávaság, hárítás és a közöny társadalmi komplexe tehát ok és okozat is egyben melynek eredője és eredménye az a világ, amelyben élünk.

Valaki egyszer azt mondta, hogy "mindenki annyit ér, amennyije van". A jóhiszeműség kedvéért tételezzük fel, hogy az illető nem úgy gondolta, ahogy  legtöbben ezt értelmeztük. Olyan otromba ostobaságot és érzéketlenséget nem volna szép feltételeznünk róla, hogy az anyagi javakra gondolt. Ha bárki az anyagi javakból következtet az ember minőségére, azt küldjük el jó messzire, bármilyen ékesszólással súgja is a fülünkbe. Ha azonban az elhíresült szólás szerzője a szellemi és lelki javakra gondolt, akkor ebben az értelemben teljesen igaza van. Mindenki annyit ér, amennyije van a mások iránti jó szándékból, és ennek kivitelezéséhez szükséges készségekből és képességekből. Teljesen egyetértek vele.

Sokakkal egyet gondolok, amikor azt állítom, hogy napjainkban az embereket nyertesekre és örök vesztesekre, lúzerekre felosztó gondolkodásmód intenzitása és térnyerése fokozódni látszik. Ugyanígy a társadalmi státusuk, helyzetük, vélt vagy valódi képességeik és nem utolsó sorban etnikai hovatartozásuk okán („über és unter fajok”) alacsonyabb vagy magasabb rendűnek ítélt bélyegek attitűdformáló hatásainak szétterjedése is érzékelhető.

A bogárról hiba volna állítani, hogy féreg, viszont mindenképpen ízeltlábú. Ennek megfelelően kényszert érzek, hogy egy Bogár nevű úr embertelen és ostoba téveszméit az ízeltlábúakat megillető módon ízekre szedjem, Krokodil könnyeket hullatva és nem is tudom melyik ujjamat harapjam meg c. hazug érzelmi viszonyulást színlelve, ugyanis nem állít mást, mint, hogy hulljon a férgese.

A társadalom jobb helyzetben lévő csoportjainak érdekére hivatkozva pálcát tör a leg elesettebb emberek tömegének sorsa fölött. Az urat helytelen volna, gonosznak vagy idiótának tartani hisz tanult ember lévén mond ő okosakat, szépeket is. A magyarországi szegénység problematikájával kapcsolatos kijelentései, viszont embertelenül azok, tehát ostobák és gazok. A szolidaritás pózában szenvelegve, alapvetően Taigetoszi elveket vall. Teszi ezt debilen megfeledkezve arról, hogy sokak köztudatában féregnek számítanak a bogarak is.

A szociáldarwinizmus szerint a modern állam feladata nem a gyengébbek segítése, hanem az „értékesebb társadalmi csoportok”erősítése. Ezek az embertelen, ostoba és áltudományos tézisek valamint a Taigetoszi elvek és a fajelméletek azonban nem férnek össze a humánummal, az értelemmel, de legfőképpen a tisztességgel nem. 

Ha megkérdeznénk Magyarország lakosságát, hogy szeretne-e a kiszolgáltatottakkal, gyengébbekkel szemben szolidárisabb, tisztességesebb, biztonságosabb és kevésbé korrupt, vagy hazugságokkal terhelt országban élni biztosra vehető, hogy a többség igennel felelne. Már csak azért is, mert a probléma egyre inkább a többség húsába vág. A százalékban nem megállapítható törpe kisebbség számára pedig, akik haszonélvezői az említett viszonyoknak nem is érdemes feltenni a kérdést hisz álláspontjuk logikailag érthető.

Hankis Elemérnek van egy nagyszerű szép és tisztességes vágya, miszerint közösen nekünk értelmes sokaságnak kell kitalálni egy jobb Magyarországot.

Hankis Elemér vágyaiban az a rendkívül hiteles és emberi, hogy nem hiszi magáénak a bölcsek kövét, mint ahogy ezt sok kikiáltott vagy önjelölt vezéregyéniség teszi. Hankis Elemért sokan szeretik és nagyra értékelik és vannak, akik nem. Ettől azonban még ők is lehetnek jó és okos emberek. Aki viszont ezt a szándékát nem értékeli, az nem lehet sem jó, sem okos és főként nem lehet igaz ember s ez által igaz magyar és igaz hazafi bármennyire is döngeti a mellét.        

A világraszóló és a világnak szóló találmány  

Valamikor réges rég

Nem tudni, hogy ki által mikor és hol, de egyszer az emberiség létezésének hajnalán fellobbant az első tűz, melyet nem a villám, vulkán vagy öngyulladás keltett, hanem maga az ember. Valószínűleg a tűzgyújtás módszere és eszköze volt az addigi legnagyobb jelentőségű találmány. Az óta megszámlálhatatlan mennyiségű zseniális találmányt és felfedezést produkált az emberi civilizáció melyek többsége nem jöhetett volna létre a tűzgyújtás tudománya nélkül.

Sokan gondolkodtak azon, és vitatkoznak is egymással, hogy az emberi elme mely találmányai a leghasznosabbak, vagy melyek gyorsították fel leginkább az emberi civilizáció fejlődésének ütemét. A tűzcsiholás prioritásában általában nagyfokú konszenzus van, de igen sokan voksolnak a kerékre, gőzgépre, nyomtatásra, vagy éppen az elektromosság és a maghasadás törvényeinek felfedezésére.

Nyilvánvaló hogy a fentiek és mellettük a szinte megszámlálhatatlanul sok találmány jelentőségét nem volna helyes elvitatni. Nagyon kevesen gondolnak azonban egy a tudatos tűzhasználattal minimum egyenértékű találmányra, ami azzal gyakorlatilag egyidős és éppen annyira az adaptáció és a fejlődés feltételeként értékelhető.

Képzeljük el amint valamikor réges régen eleink ott ültek az általuk gyújtott tábortűz körül a saját és tán egymás pecsenyéjét is sütögetve. Miközben melegszenek és puhítják a húst, arról beszélgetnek, hogy milyen jó a tűz védelme a ragadozókkal és a hideggel szemben. Beszélgetés közben a tűz fényénél időnként egymás arcába néznek és tárgyakat, élelmet, sőt gondolatokat is cserélnek. Aktuális nehézségekről, örömökről és valószínűleg az emberi természetből adódó problémákról is. A tűz fényénél azonban egymás tekintetét megpillantva, nem mindig szépet és jót érzékeltek. Az elbirtoklás, a megszerzés vágya, a megtévesztés és önzés, mint túlélési ösztön valamint kényszer akkoriban sem volt az emberektől idegen.

Valakiben egészen biztos, de még valószínűbb tehát, hogy sokakban okkal felmerült egy nagyon fontos kérdés. A tűz megvéd ugyan a hidegtől és a ragadozóktól, de egymástól a többi embernek és a saját magunknak önzésétől, kapzsiságától, hitványságától mi védhet meg bennünket? Erre a kérdésre adott adekvát válaszként születhetett meg, és indulhatott el egy olyan magatartásbeli szabályrendszer megalkotása melyet jó ideje morálnak, tisztességnek, etikának vagy különböző szakmákként hivatásokként cizellálva manapság etikai kódexnek nevezünk. 

Eleink, vélhetően nem azért, mert a miénktől szebb lelkük volt, hanem praktikus okból az egyéni és a közösség biztonsága érdekében nem tehettek mást, mint feltalálták a tisztességet. Egyetértésre jutottak számtalan kérdésben, hogy mi az, amit szabadd, mit nem, és mit kötelező megtenni egyik embernek a másikkal adott helyzetekben.

A vallásos emberektől ezt kéri számon a Jóisten, az ateistától pedig a lelkiismeret, ha csak nem pszichopata az illető. Egy olyan felfedezésről, találmányról van szó, melynek jelentőségét nem lehet eltúlozni. Ennek teljes hiányában ugyanis, az emberi civilizáció a zéró és mínusz összegű játszmák eredményeként felemésztve önmagát, életterét és a bioszférát már rég a semmibe hullott volna. Ha valaki túlzónak találná és kétségei támadnának e találmány fontosságát illetően, akkor gondoljon bele, hogy vajon milyen találmány menthette volna meg a két ledobott atombombának, a holokausztnak vagy más népirtásoknak az áldozatait?

Sok méreg ellen létezik ellenméreg és sok betegség ellen is vannak gyógyszereink, de az atombomba és a többi tömegpusztító fegyver, az aljasság, a félresöpörtek, mellőzöttek nyomora vagy az elkeseredett és fanatikus terrorizmus ellen miféle csuda találmány védhet meg bennünket? Mindegy,hoggy politikai, gazdasági népszerűségi,vagy másként szólva kapcsolati tőke dúskálásában és abúzusában kéjelgő emberekről van é szó, közös restanciánk felvilághosítani őket, hogy egytisztességtelen világban senki nincs biztonságban. Ellenatombombát készíthetnek, de ezek sem képesek védeni, csupán fenyegetni és pusztítani tudnak. 

Egyetlen egy valódi prevenció és elixír létezik ezek ellen, ami nem más, mint az értelem és a jó szándék közös és egymást kontrolláló működéséből származó ősrégi csudálatos találmány a tisztesség.    Arról a tisztességről van szó, ami nem csupán szándék, nem csak lelki szépelgés, nem önsanyargató önzetlenség, hanem állhatatos és jó kedélyű, optimista cselekvés is egyben.

Nem a morálnak kultúránként és korszakonként egymástól különböző, de merev, kőbevésett képződményeiről beszélek. A morális gondolkodásról, az etikáról, a tisztesség tudományáról van szó, amely ha kell, naponta megkérdezi önmagától, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Nem kell tehát újra feltalálnunk a tisztességet, mert ezt elődeink már megtették.

Önmagunkat kell feltalálnunk, hogy miként tehessünk ennek eleget. Ennek gyakorlását, a tisztességes szándéknak, gesztusoknak és tetteknek kivitelezését nem csupán a másik emberért fontos megtennünk, hanem azért is hogy legyen mit visszakapnunk.    Éppen ideje elhatározni, hogy újra meg újra felkutatjuk és rátalálunk erre a történelem viharaiban, vagy éppen az unalmas hétköznapokban gyakran elfeledett vagy félrelökött ősrégi találmányra.

Az Etikai Olimpia Szövetség céljai

1. A szociáldarwinizmus érzékelhető erősödése miatt az ETOSZ gondolatrendszerének egyik vezérmotívuma a versenynek és a szolidaritásnak látszólag antagonisztikus, egymásnak feszülő ellentéteinek feloldása köré szerveződik. Erre a gondolati vázra szeretnénk valódi élő, lüktető ideg és izomszöveteket felhordani közös és értelmes erőfeszítéssel. 

2. Egy olyan karakterisztikájú olimpia életre hívását kezdeményezzük, ahol versenyszámok nem az erő, a gyorsaság vagy ügyesség, hanem az ember etikai teljesítményének, a tisztességnek egyéni és kollektív kategóriáiból álnak.

Egy olimpiai bajnokságot megnyerni, rendelkezzen az illető bármily született tehetséggel is, csak is kitartó becsületes munkával lehetséges. Ezért abban bízunk, hogy tisztesség, becsület és fair play dolgában jó helyen kopogtatunk, ha olimpikonokhoz fordulunk a gondolat népszerűsítése érdekében.

3. Fontosnak tartjuk a versenyt, mert ez motiválja a teljesítményt és a kreativitást. Alapvető változás szükséges azonban a versenyfelfogásban, miszerint nem a másik ember leküzdése, hanem a kitűzött cél elérése válik fontossá. Ilyen megközelítésben pedig a versenytársakat nem ellenfélnek és főként nem ellenségnek, hanem olyan stimuláló társnak tekintik, akik segítik a jobb teljesítmény elérését.

4. Célunk, hogy a tisztesség fogalma az elvont szférák polcairól átemelve, az etikának kollektíven művelt köznapi tudományává váljék. Az IQ és EQ pozitív szövődményének, az etikus emberi magatartásnak, azaz a morális intelligenciának, röviden MQ-nak létezését és fontosságát felfedjük, a fejlesztését és effektív gyakorlását pedig köznapi gyakorlattá tegyük.

5. A kollektív értelem és jóindulat együttműködéséből származó olyan cselekvési mező kialakítása mely a kritikákat nem szorongással, hanem intellektuális izgalommal és köszönettel fogadja.

6. A karizma helye nem a kar izma ezért a társadalom kézi vezérlését és manipulálását nem tűrjük. Kijelentjük továbbá, hogy legyen bármekkora is a bicepszünk, agresszió, utcakődobálás és kukagyújtogatás helyett az értelem parazsát kívánjuk lángra lobbantani a jog és kreativitás eszközeivel.

7. Előbbi megfontolások az elgondolást megvalósító hazai tömegbázis létrehozására inspirálnak, és ezekhez kapcsolódó, témákra bontott szellemi műhelyek kialakítását teszik szükségessé, melyek segítségével további még nem kirajzolódó célokat fogalmazunk meg közösen.

Akiknek az ETOSZ céljairól csupán a búsképű lovag és a szélmalomharc jut az eszükbe, lehetnek jók és okosak is, de bátorságuk vagy fantáziájuk egyértelműen sántít. Képzeljünk el, egy olyan világot ahol mi büszke magyarok okkal vagyunk azok, mert valóban igazság és szabadságszerető nyitott nép vagyunk. Olyanok kiket nem csupán anyagi vagy dicsőség utáni nyereségvágy, hanem főként éhe a szépnek, a jónak és az értelemnek hajt. Akik nem kivagyiságra, vélt genetikai gőgre, hanem kreativitásukra és etikus létezésükre büszkék.

Mivel van eszünk és szívünk, nincs rá ok sem magyarázat, hogy miért ne teremthetnénk egy tisztességes szigetet, egy jobb Magyarországot magyar okból, másokkal és magyarokkal, e hazugságokkal és szenvedésekkel terhelt világban. Ahhoz hogy ez valósággá váljék, még sok okos embernek nagyon sokat kell dolgoznia. Ez a munka, azonban ha hiszünk Ady Endrének rengeteg rejtélyt, izgalmat valamint szép hasznos emberi kalandok lehetőségét rejti magában.

Szerinte ugyanis, megéri a világ, „Ha az ember marad, ami volt: Nemes, küzdő, szabad lelkű diák.” 

<p style="margin-bottom: 0.16in; line-height: 0.18in; widows: 2; orphans: 2;" ali